A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Gyors szavazás a The Exorcist sorozatra!!!

2017.01.16. 17:20, Viki

Most január 18-án kerül megrendezésre az idei People's Choice Awards, amin "Kedvenc új drámasorozat" kategóriában jelölve lett Poncho új sorozata, a The Exorcist is. Szerintem hamarosan lezárul ez a szavazás is - a legtöbb kategóriára már lezárták a voksolás lehetőségét -, így kérlek, addig szavazzatok, amíg lehet! Igen, többször is rányomhattok a sorozatra! Hajrá! Örülnék, ha megnyernék ezt a kategóriát, hiszen a tárgyalások már folynak a FOX csatornával a második szezonról, de egyelőre még nem rendelték be, így ha sikerülne elvinni a díjat, még több esély lenne egy új szezonra.

Televisa 2010 - Por Estar Juntos Un Ano Mas

2017.01.06. 10:07, Viki

Még egy kis újévi örömöt szeretnék csempészni az oldalra. A Televisa sorozatgyártó társasága majdnem minden év végén meg szokta lepni a nézőket egy amolyan "köszönjük, hogy idén is velünk voltatok" videóval. Ezekben a videókban évről évre a csatorna hírességei tűnnek fel és énekelnek benne együtt. Most a 2010-es videót hoztam el, amiben négy RBD-s is tiszteletét tette, sőt közülük hárman szólórészt is énekeltek. Először 0:54-nél Dulce dalol el egy sort, rögtön utána halljuk Anahí hangját, aki később 1:43-nál el is énekli a saját sorát, akit Maite követ. Poncho ugyan szólósort nem kapott, de 2:49-nél Sebastián Zurita társaságában látható. Amúgy a felvételen olyan tehetségek tűnnek fel, mint Lucero, Angelique Boyer, Sebastián Rulli, Aarón Diaz, César Évora, Helena Rojo, Danna Paola, José Ron, Silvia Navarro, Fernando Colunga, Eric del Castillo és még sorolhatnám. Minden színészgeneráció helyet kapott a videóban, ez a dal pedig szerintem borzongatóan jó. Eddig még egyszer nem sikerült anélkül végighallgatnom, hogy jó értelemben ne rázott volna ki tőle a hideg, sőt bevallom, a szám bizonyos pontjain a könnycseppjeimet is olykor törölgetnem kell. Szerintem igazi zenei katarzist tud nyújtani. És elképesztően jó látni a tehetségek együttműködését! Szép gesztus! Hallgassátok, nézzétek, imádjátok ti is! <3 Kommentbe jöhetnek a vélemények! :D

Alfonso Herrera - Interjúáradat: The Exorcist és más témák

2016.12.08. 22:23, Viki

A jóképű és tehetséges színésszel az elmúlt 2 napban nem kevés interjú készült különböző műsorokban. Leginkább a The Exorcist sorozat kapcsán mesélt Poncho, de persze a jövőre új szezonnal visszatérő Sense8 sorozat is szóba került, és nyilván az sem elkerülendő téma, hogy latin származású színészként sikerült befutnia angol nyelvterületen. Kapásból hoztam nektek négy interjút. Szerintem pillantsatok bele mindegyikbe, mert tényleg érdekesek. Már csak azért sem érdemes kihagynotok, mert mindegyik riportban angolul beszél természetesen, így a többség még jobban is megérti, mint ha spanyolul pakolnék ki interjúkat. (Azt nem véletlenül szoktam ritkán.) Szóval ne hagyjátok ki a lehetőséget, hogy végre megérthetitek az egyik volt RBD tagot, miközben nyilatkozik.

The Exorcist 1x06 - Star of the Morning

2016.11.26. 13:46, Viki

Torrent | Angol felirat | Magyar felirat | Online

Az 1x05 után egyszerűen lehetetlen volt abbahagynom, szóval megnéztem az 1x06-ot. A hivatalos epizódképeket feltettem a galériába, a rész előzetesét szintén meg tudjátok nézni. A véleményem pedig...ami nagyon tetszett, az Angela és az édesanyja története, na meg az, ahogy a sztorivonaluk fejlődött. Teljesen megértem Angelát, amiért megharagudott régen az anyjára, de örülök, hogy a rész végén úgy tűnik, sikerült megbocsátania. Na igen, nehéz időkben derül ki, kire számíthat az ember. Tomas atyának ebben az epizódban is voltak érdekes momentumai, és nagyon úgy fest a dolog, hogy a vonzalom, a szerelem ismét bekebelezte a férfi szívét. A Rance család jelenleg tényleg a poklot éli meg, remélem, mielőbb találnak Marcus atyáék egy módot Casey megmentésére. Már ha egyáltalán ez lehetséges. A rész végén Casey és Marcus atya jelenete ad némi reménysugarat, de semmi sem biztos.

The Exorcist 1x05 - Through My Most Grievous Fault

2016.11.26. 11:55, Viki

Torrent | Angol felirat | Magyar felirat | Online

Mostanában nem sok időm volt, pláne nem haladni a The Exorcist sorozattal. Most viszont itt a hétvége, én pedig teljes erőmmel azon leszek, hogy pótolgassam Poncho sorozatának részeit, hiszen imádom. Továbbra is rövid kritikát mellékelek a bejegyzésekhez, remélem, örömmel olvassátok a véleményeimet, és esetleg ti is kedvet kaptok a sorozathoz. Már korábban is jeleztem, de ismét leszögezem. Bár a széria a horror műfajba lett sorolva, aminek én erősen ellene vagyok, de ebbe beleszerettem! Mielőtt leírom a rövid véleményem, mindenképp szeretném jelezni, hogy a galériába feltettem a rész hivatalos képeit, emellett megnézhetitek az epizód előzetesét is.

És akkor tényleg csak pár mondatban...ó, te jó ég!!! Ez a rész verte az összes eddigit! És ezt úgy kell elképzelni, hogy minden eddig leadott epizódot imádtam. Gondolhatjátok, mennyire oda voltam most ezért. Elképesztően egyben volt az egész, és olyan dolgok jöttek felszínre a történetben, hogy csak ámultam! Az egyik karakter egy akkora hülyeséget csinált, amiért meg tudtam volna folytani. Konkrétan Kat Rance-re gondolok. Értem én, hogy a húgán akart segíteni, de azzal, hogy felhívta a zsarukat, inkább csak ártott Casey-nek. Ha már itt tartunk, már rengetegszer le akartam írni, hogy Hannah Kasulka bravúrosan játssza a megszállt fiatal lányt. Persze az egész szereplőgárda isteni, de ez a lány egy akkora tehetség, amivel ritkán találkozom. Mellette pedig természetesen a Marcus atyát játszó Ben Daniels is olyan alakításokat vonultat fel, hogy csak lesek. És persze hadd ne hagyjam ki Alfonso Herrerát. Azért az, amit Poncho is művel a The Exorcistban, az is valódi tehetségre vall. Ha már itt tartunk, Tomas atya most úgy tűnik, letért az "isteni" ösvényről, ugyanis engedett a csábításnak. Alig várom, mi sül ki az egészből. Pláne azt, hogy mi lesz most a szökésben lévő démonnal. Na és a rész vége...mégis mi a fene történt?? Azt hiszem, máris nézem a következő részt.

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!